Fiatal egyetemista lányként belefáradtam abba, hogy ilyen nehéz összeegyeztetni a tanulást, a bulikat, a szórakozást, a pénzszerzést. Úgy látom, az átlagos szülői háttérrel rendelkező ismerőseim nagy részének is fejfájást okoz, hogy miből éljen meg az egyetemi évei alatt. De én meguntam az egyhangúságot, azt, hogy a suli mellett végzett lélekölő munka minden szabadidőmet elveszi.
Mindig is szerettem emberekkel ismerkedni, szerettem a szép dolgokat, az új ruhákat, ajándékokat, és persze bulikba járni. De ez mind rengeteg pénz, nem engedhettem meg magamnak.
Rátaláltam egy olyan oldalra, ahol nem kell szégyenkezni, az ember önmagát adhatja. Valaki komoly kapcsolatot keres, mások útitársat, de akad bőven, aki szimplán elkényeztetné a partnerét vacsorákkal, bulikkal, privát hajóutakkal, drága ékszerekkel. Egy valami közös bennük: szórakozni akarnak, jól érezni magunkat, élni.
Ezek az emberek ugyanúgy szeretik a fényűzést, a luxust, az ajándékokat, a bulizást, és ők ezt meg is engedhetik maguknak!
El is kezdtem a regisztrációt. Nem akartam komoly kapcsolatot, de ki tudja? Nem lehet rossz, ha alapból olyanok között keresgélek, akik biztos egzisztenciával rendelkeznek. Ráadásul, valahogy sosem jöttek be a korombeli fiúk. Én tudom, mit akarok, de időbe telik, míg elérem. Tetszett, hogy itt nem definiálják a dolgokat. Meglátjuk, mi lesz belőle – ilyen az én felfogásom is.
Megismertem egy férfit. Néhány napon keresztül csak pár mondatot váltottunk, de megvolt köztünk az összhang. Nem szeretem rabolni az időmet, ezért megbeszéltük, hogy személyesen is találkozunk. Persze, forgalmas helyet választottunk, méghozzá nem is akárhol. A város egyik legnívósabb éttermében.
Magassarkú cipő, piros ruha, vékony tusvonal. Imádok kiöltözni, így természetesen megadtam a módját. Ahogy beléptem az ajtón, örömmel fogadtam, hogy nem ültettek fel. Ugyanolyan vonzó, mint a képeken. A mosolya még sármosabb, a hajába ősz tincsek vegyülnek, látszik, hogy aktívan sportol. Tenisz? Fallabda? Mindjárt kiderül.
Erős karját visszafogottan a derekamra helyezi, miközben üdvözöljük egymást, érzem, hogy az ő szívverése is magasabb fokozatra kapcsol. Mosolygok – imádom ezeket a pillanatokat.
Megvolt az a bizonyos érzés, mintha már ismerném valahonnan. A szokásos kérdések – honnan jöttél, mivel foglalkozol, mit csinálsz szívesen – helyett hamar a mélyvízbe ugrottunk. Nem okoz gondot neki szentelni a figyelmem, a finom bor és különleges ételek is rásegítenek, hogy ne érzékeljem az idő múlását.
Sokat nevetünk, megtudom, hogy nem nős – ami felülmúlja a várakozásaimat –, kevés az ideje, mert folyton ingázik a nemzetközi érdekeltségei miatt. Gyakran jár vitorlázni, egyszer engem is szívesen magával vinne, jegyzi meg.
Eldöntöm, hogy a jövőben sem fogom olyanba fektetni az energiámat, akinek nem érdekel a mondanivalója. Jó hallgatóság vagyok, ő pedig imádja, hogy érdeklődöm. Ő is érdeklődik, látom a mosolyából.
A vacsora végén hív nekem egy taxit, és megvárja, míg megérkezik. Nem most találkoztunk utoljára, a pillantásából érzem.
Azóta már vitorláztunk az Adrián, a szülinapomon pedig meglepett egy szép nyaklánccal. Minden este étterembe járunk, és sokszor magával visz a privát bulikra.
De szó sincs kizárólagosságról! Csütörtökönként sosem hív, mert tudja, hogy akkor a szaktársaimmal múlatom az időt. Fiatal vagyok, élvezni szeretném az életet, és ő hagy is kibontakozni. Sőt, mindenben támogat. Oké, csodás pillanatokat élünk át együtt, de ez nem a birtoklásról szól. Ő úgyis eleget birtokol, mondta egyik nap. Vonzza, hogy másokkal is találkozom. Hogy nem szelídíthet meg. Én erre csak mosolyogtam: már megint mibe keveredtem?
You must be logged in to post a comment Login